Ἰαονίηθεν

Ἰαόνιος

Ἰαονίς
Ἰαόνιος, α, ον []
1 ionien, d’où grec, Eschl. Pers. 897, Suppl. 69 ||
2 athénien, Oracl. ( Plut. Sol. 10).
Étym. cf. Ἰάονες.