Ἰλιόθι

Ἴλιον

Ἰλιονεύς
Ἴλιον, ου (τὸ) [ῑλ] c. Ἴλιος, chez les Trag. (Soph. Ph. 454, 1200 ; Eur. Andr. 400, etc.) et en prose (Hdt. 2, 117, etc. ; Plat. Leg. 682d, etc.); dans Hom. seul. Il. 15, 71.
Étym. la forme homérique est ἡ Ἴλιος.