Πάνθοος
πανθυμαδόνΠάν·θοος, όου
(ὁ) Panthoos, prêtre
d’Apollon à Delphes et à Troie, Il.
3, 146 ; Luc.
Gall. 13,
etc. ||
E Nom. contr. Πάνθους,
Luc. l.c. ;
gén. -θου,
selon d’autres -θόου, Il. 15, 522 ; 17, 9 et 23 ;
acc. -οον,
Il. 3,
146.
Étym.
π. θέω.