Πηλεΐδης
ΠήλειοςΠηλεΐδης, ου
(ὁ) [ῐ] le fils
de Pélée, c. à d. Achille, Il. 1, 245, etc. ; A. Rh. 1, 558, etc. ||
E Voc. Πηλείδη, Il. 1, 146 ; 21, 153, etc. ;
gén. épq. Πηλείδαο [ᾱ] Il. 15, 74, etc. ; et -εω, Il. 15, 64, etc. ; Od. 8, 75, etc. ; dat. -ῃ, acc. -ην. Dor. Πηλεΐδας, d’où gén. -α, Eur. Rhes. 371 ; dat. -ᾳ, Pd. P. 6, 23 ; Πηλείδας,
d’où dat.
-ᾳ, Eur.
Hec. 190.
Étym.
patr. de Πηλεύς.