ἀεσιφροσύνη

ἀεσίφρων

ἀετιδεύς
ἀεσί·φρων, ων, ον, gén. ονος, qui a l’esprit troublé, insensé, Il. 20, 183 ; Od. 21, 302 ; Hés. O. 333 (ἀάω 1, φρήν).