αἰνόποτμος

αἰνός

αἶνος
αἰνός, ή, όν, terrible, affreux, effrayant, en parl. de pers. Il. 18, 361 ; Od. 11, 427, et de choses (combat, dévastation, colère, etc.) Il. 4, 15 ; 7, 40, etc. ; Od. 15, 342 ; Pd. P. 5, 61, etc. ; Soph. Aj. 706 ; adv. αἰνά, Il. 1, 414, etc. ; Od. 22, 447, etc. ||
Cp. -ότερος, Dd. 11, 427 ; sup. -ότατος, Il. 1, 552, neutre adv. -ότατον, Il. 13, 52.
Étym. cf. αἴνυμαι.