ἀκρολοφίτης

ἀκρόλοφος

ἀκρολυτέω-ῶ
ἀκρό·λοφος, ος, ον, au sommet élevé, Anth. 12, 185 ; Opp. C. 1, 418 ; ὁ ἀ. Plut. Popl. 22, sommet d’une colline.
Étym. ἄ. λόφος.