ἀναπόστρεπτος

ἀναπότευκτος

ἀναποτεύκτως
ἀν·απότευκτος, ος, ον, qui obtient ce qu’il désire, Arr. Epict. 1, 4, 11, etc. ; en parl. du désir lui-même, non satisfait, Arr. Epict. 2, 8, 29.
Étym. ἀν-, ἀποτυγχάνω.