ἀπαρνητικῶς

ἄπαρνος

ἀπαρόδευτος
ἄπ·αρνος, ος, ον,
1 qui nie, avec le gén. : ἄ. οὐδενὸς καθίστατο, Soph. Ant. 435, elle ne niait rien ; avec μή et l’inf. Hdt. 3, 99, nier que, etc. ||
2 pass. refusé à, dat. Eschl. Suppl. 1040.
Étym. ἀπαρνέομαι.