δεσμόλυτος

δεσμόν

δεσμός
*δεσμόν, οῦ (τὸ) seul. pl. δεσμά, Hh. Merc. 157 ; Eschl. Pr. 52, etc. ; ion. Hdt. 6, 91 ; en prose att. Plat. Euthyphr. 9a ; CIA. 2, 791, 31 (377 av. J.-C.) ; 807 b, 96 (330 av. J.-C.) ; en prose réc. Luc. Tox. 6, etc.
Étym. v. le suiv., et sur le plur. δεσμοί ou δεσμά, v. fin.