δίσωμος

διτάλαντος

διτοκεύω
δι·τάλαντος, ος, ον [ῐτᾰ]
1 qui pèse deux talents, Hdt. 1, 50 ; 2, 96 ; Luc. Nav. 20 ||
2 qui vaut deux talents, Dém. 329, 17 ; 833, 24 ; subst. τὸ δ. somme de deux talents, Spt. 4 Reg. 5, 13.
Étym. δίς, τάλαντον.