δυσζηλία

δύσζηλος

δυσζήλως
δύσ·ζηλος, ος, ον :
1 envieux, jaloux, Od. 7, 307 ; A. Rh. 4, 1089 ; en parl. de jalousie d’amour, Plut. Alex. 9 ; Thém. 66c ||
2 qui lutte péniblement, Hom. Epigr. 8.
Étym. δ. ζῆλος.