ἔποικος
ἐποικουρέω-ῶἔπ·οικος, ος,
ον :
I qui habite auprès,
voisin, gén. Eschl. Pr. 410 ; abs. Soph. O.C. 506 ||
II qui vient s’établir
dans un pays, d’où :
1 colon, Ar. Av. 1307 ; Thc. 2, 27 ; Isocr. 83c ||
2 étranger, Soph. El. 189 ; cf. Plat. Leg. 742a.
Étym.
ἐπί, οἶκος.