καναχηδόν

καναχήπους

καναχής
καναχή·πους, gén. ποδος (ὁ, ἡ) [ᾰᾰ] au pied retentissant (cf. lat. sonipes) Hés. (Plut. M. 154a) ; Opp. C. 2, 431.
Étym. καναχέω, πούς.