κολάστειρα

κολαστέος

κολαστήρ
κολαστέος, α, ον, qu’il faut châtier, Xén. Hier. 8, 9 ; Plat. Gorg. 527b, etc. ; au neutre, Plat. Gorg. 492d.
Étym. vb. de κολάζω.