κήλεον

κήλεος

κηλέω-ῶ
κήλεος, ος, ον, brûlant, ardent, Il. 8, 217 ; Hés. Th. 865 ||
E Seul. dans la loc. πυρὶ κηλέῳ, dissyll. par syniz.
Étym. καίω.