προδότης
προδοτικόςπροδότης, ου
(ὁ)
1 traître, Hdt. 8, 30, 144 ;
τῶν ὅρκων, Lys.
(DH. Lys.
14) traître à ses serments ||
2 particul. déserteur, Xén.
An. 6, 6, 5 ;
Hell. 7, 3,
7 ; en gén. celui qui abandonne
qqn dans le danger, Eschl. Pr. 1068, etc.
Étym.
προδίδωμι.