στασιάρχης

στασίαρχος

στασιασμός
στασί·αρχος, ου () [τᾰ]
1 chef de parti, DC. Exc. 109 Sturz ; App. Civ. 1, 2 ||
2 chef de fugitifs qui s’exilent, Eschl. Suppl. 13.
Étym. στάσις, ἄρχω.