συγκατακαίω
συγκατακαλύπτωσυγ·κατακαίω, att.
-κάω [ᾱ]
brûler ensemble ou avec, acc. Xén. An. 3, 2, 27 ;
Plut. Fab.
26, Cato mi.
11 ; Luc.
Philops. 27 ;
avec double rég. : τινά τινι, DS. 19, 33, qqn avec qqn ; au
pass. être brûlé avec, dat.
Hdt. 4, 69 ;
DS. 2,
28.