τερμόνιος

τέρμων

Τέρμων
τέρμων, ονος () terme, limite, Eschl. fr. 191 ; Eur. Hipp. 746 ; au plur. Eur. Hipp. 3, 1053, etc. ; en prose, Plut. Pyrrh. 12 ; fig. terme, fin, Eschl. Suppl. 624 ; Eur. Ph. 1352.
Étym. τέρμα.