τεῦτλον
Τεύτλουσσατεῦτλον, ου
(τὸ) bette ou
poirée, plante, Th. H.P. 1, 3, 2, etc. ;
Antiph. (Com.
fr. 3, 99) ; Eub. 3, 222 Meineke,
etc. ; au plur.
Ar. Pax
1014 ; Phérécr.
(Com. fr. 2,
300), etc. ||
E Ion. et néo-att. σεῦτλον,
Batr. 162 ;
Hpc. Art.
829 ; Alex.
(Com. fr. 3,
448) ; Luc. J.
voc. 9.