Θεοδάμας

θεοδέγμων

Θεοδέκτειος
θεο·δέγμων, ων, ον, gén. ονος :
1 qui reçoit la divinité ou les objets sacrés, Anth. 7, 363 ||
2 p. suite, divin, Archestr. (Ath. 320b).
Étym. θ. δέχομαι.