θύνω
θυοδόκοςθύνω [ῡ] s’élancer
avec impétuosité, en parl. de
combattants, Il. 5, 87, 250, etc. ; de
loups, Il. 11,
73 ; en gén. Il. 2, 446 ; Od. 24, 449 ; fig. ἐπ’ ἄλλοτ’ ἄλλον
λόγον, Pd. P. 10, 84, passer d’un
récit à un autre ||
E Seul.
prés. Il.
5, 250 ; 10,
524 ; impf. ἔθυνον, Sim. fr. 179 Bgk, et
θῦνον, Il.
2, 446 ; 5,
87 ; Orph. Arg. 633 ; Opp. H. 2, 677 ; ao. ἔθυνα [ῡ] Anth. 6, 217.
Étym.
θύω 2.