θύρετρον
θύρηθεθύρετρον, ου
(τὸ) [ῠ]
châssis d’une porte, d’où porte,
au sg. seul. Pol. 30, 16, 5 ;
Luc. Philopatr.
4 ; Anth.
5, 294 ; d’ord. au
pl. Il. 2,
415 ; Od. 18,
358 ; 21, 49 ; Pd. I. 7, 9 ; Eur. Or. 1474 ; Xén. An. 5, 2, 13 ; fig.
Opp. H.
2, 117 ||
E [ε long] Od. Pd. ll. cc.
Étym.
θύρα.