τραυλισμός

τραυλός

τραυλότης
τραυλός, ή, όν :
1 qui bégaye, qui balbutie, Hdt. 4, 155 ; Hpc. Aph. 1257 ; Plut. M. 963c ; p. opp. à τορός, Plut. M. 405b ||
2 qui gazouille, en parl. de l’hirondelle, A. Pl. 141 ; Anth. 9, 57, 70 ||
E Fém. τραυλός, Anth.