τυμϐωρυχία

τυμϐωρύχος

τυμϐωρύχως
τυμϐ·ωρύχος, ος, ον [ρῠ]
1 qui creuse un tombeau, Sext. M. 7, 45 ||
2 d’ord. qui fouille un tombeau pour voler, Ar. Ran. 1149 ; Luc. Pisc. 14, J. tr. 52, etc.
Étym. τύμϐος, ὀρύσσω.