ἀϊστόω-ῶ

ἀΐστωρ

αἰστωτήριος
ἀ·ΐστωρ, ωρ, ορ, gén. ορος, qui ne sait pas, gén. Eur. Andr. 682 ; abs. Plat. Leg. 845b.
Étym. ἀ, ἵστωρ.