ἀνυπόδικος

ἀνυπόθετος

ἀνυποθέτως
ἀν·υπόθετος, ος, ον :
1 sans fondement, Plut. M. 358f ||
2 non soumis à des conditions, absolu, Plat. Rsp. 510b.
Étym. ἀν-, ὑποτίθημι.