ἀνήκοος

ἀνηκουστέω-ῶ

ἀνηκουστία
ἀνηκουστέω-ῶ, ne pas entendre, ne pas écouter, désobéir à, gén. Il. 15, 236 ; 16, 676 ; Eschl. Pr. 40 ; Thc. 1, 84 ; dat. Hdt. 6, 14 ; abs. Hdt. 1, 115.
Étym. ἀνήκουστος.