ἀπρόσϐατος

ἀπροσδεής

ἀπροσδέητος
ἀ·προσδεής, ής, ές, qui n’a pas besoin de, gén. Plut. Per. 16 ; Luc. H. conscr. 36, etc. ; abs. qui se suffit à lui-même, Plut. Arist. c. Cat. ma. 4, etc.