διανοέομαι-οοῦμαι

διανόημα

διανόησις
διανόημα, ατος (τὸ) ce que l’on a dans l’esprit, d’où :
1 pensée, idée, Xén. Hell. 7, 5, 19 ; Plat. Prot. 348d, Rsp. 496a, 504e; Plut. M. 40c, 41e ||
2 imagination, fausse idée, Hpc. 959a.
Étym. διανοέομαι.