δυσκινήτως

δυσκλεής

δύσκλεια
δυσ·κλεής, ής, ές, sans gloire, Il. 2, 115 ; 9, 22 ; Eschl. Pr. 241, etc. ; d’où déshonoré, Soph. Ant. 50 ||
Sup. -εέστατος, Eschl. Pers. 444 ||
E Sg. nom. poét. δυσκλής, Anth. 15, 22. Acc. poét. δυσκλέα p. -κλεέα, Il. ll. cc. Plur. nom. masc. -κλέες p. -κλεεῖς, Man. 3, 148 ; neutre -κλέα p. -κλεέα, Man. 2, 181.
Étym. δ. κλέος.