δυσήκοος
δυσηλάκατοςδυσ·ήκοος, οος, οον
[ῠ]
I act.
1 qui a l’ouïe dure,
Anth. App.
304 ||
2 fig. indocile, Plut.
M. 13f ||
II pass.
1 difficile à entendre,
Plut. M.
722a ;
Philstr. 496
||
2 désagréable à entendre,
D. Phal. 27, 4,
321.
Étym.
δ. ἀκοή.