λεοντεία

λεόντειος

Λεοντεύς
λεόντειος, α, ον :
1 de lion, Eschl. fr. 101 Dind. ; Thcr. Idyl. 24, 134 ; Plut. M. 966c, Demetr. 27 ||
2 ἡ λ. πόα, Geop. 2, 42, 3, autre n. de la plante ὀροϐάγχη.
Étym. λέων.