φιλόγελως
φιλογενναῖοςφιλό·γελως, ωτος
(ὁ, ἡ, τὸ) [ῐ] qui aime à rire, rieur, Mén. 4, 282 Meineke ;
Plat. Rsp.
388e ;
τὸ φ. Arstt.
Rhet. 2, 12,
16, l’amour du rire, la gaieté ||
E Acc. -ων, Ath. 261d ; neutre φιλόγελω, Philstr.
518 ; acc. pl.
φιλόγελως, Th.
(Ath. 261d).