φιλόπατρις

φιλοπάτωρ

Φιλοπείθης
φιλο·πάτωρ, ορος (ὁ, ἡ) [ῐᾰ] qui aime son père, Eur. Or. 1605, I.A. 638 ; Arstt. Nic. 7, 4, 5 ; surn. de diverses pers. Xén. Cyn. 1, 14, etc. ; particul. de Ptolémée IV, roi d’Égypte, Thcr. Idyl. 17, etc.
Étym. φ. πατήρ.