ῥαίνω

ῥαιστήρ

ῥαιστήριος
ῥαιστήρ, ῆρος (ὁ, ) litt. « celui qui brise » :
1 marteau, Il. 18, 477 (ἡ ῥ.) ; Eschl. Pr. 56 ; Call. Dian. 59 ||
2 fléau destructeur, Opp. H. 5, 120.
Étym. ῥαίω.