στυγάνωρ

στυγερός

στυγερώπης
στυγερός, ά, όν [] haïssable, odieux, d’où horrible, affreux, terrible, en parl. d’Hadès, Il. 8, 368 ; 9, 454 ; Od. 2, 135 ; d’Arès, Il. 18, 209 ; de pers. Eur. Med. 113, etc. ; de choses (mort, Od. 12, 341 ; guerre, Il. 18, 230 ; sort, Eschl. Pers. 909 ; terre, Soph. Ph. 1174 ; vie, Soph. Tr. 1016, etc.) ||
Sup. -ώτατος, Pd. O. 11, 108.
Étym. στυγέω.