ζωοποιός

ζωός

ζωόσοφος
ζωός, ή, όν, vivant, Il. 5, 515, etc. ; Od. 1, 197 ; Pd. P. 4, 372 ; Hdt. 2, 70 ; p. opp. à θανόντος, Od. 17, 115 ; ζωὸν ἑλεῖν τινα, Il. 6, 38, ou λαϐεῖν, Xén. Hell. 1, 2, 5, faire qqn prisonnier, p. opp. à tuer ; fig. ζωὸν κλέος, Eschl. fr. 449, gloire vivante ; cf. ζώς et ζοός.
Étym. ζάω.