θεόμοιρος

θεομόριος

θεόμορος
θεο·μόριος, dor. θευ·μόριος, η, ον, assigné ou envoyé par les dieux, A. Rh. 3, 676, 974 ; ἡ θεομορίη, Call. Ep. 3, 1 ; Anth. 7, 367, la destinée.
Étym. θ. μόρος.